Őszintén szólva Gerald jó elnöke a tenisz klubnak. Sokat áldoz rá a szabadidejéből is… valószínűleg azért, mert senki sem hívja játszani. Hacsak nem hiányzik éppen valaki a csapatból… de ilyenkor inkább lemondják a meccset.
Ami azt illeti, a teniszjáték tekintetében Gerald már enyhén szólva is túlhaladta a korát.
A wimbledoni bajnokság két hete alatt odaragadok a székemre, a tenyerem izzad, testem megfeszül és szinte a nyálam csorog az életerős, villámgyors macho külsejű pasik láttán.
Ahogy ezek energiától duzzadóan és elszántan száguldoznak a pályán, az számomra kész gyönyörűség, és ezt csak Gerald időnkénti horkolása zavarja meg, ahogy ott ül karosszékében a sarokban.
Pedig Gerald tényleg jó volt… vagy legalábbis figyelemre méltó (nem kívánt törlendő).
Pár évvel ezelőtt második helyezést ért el a területi bajnokságon, a Budleigh Salterton elleni döntőben.
Sajnos nem volt elég pénz ahhoz, hogy a második helyezett is kapjon egy trófeát, ezért az ő helyezése feledésbe merült.
Pedig senki sem vádolhat azzal, hogy nem állok mellette. Még a tagfelvételi titkár szerepét is elvállaltam…
Méghozzá főállásban, mert egész embert kíván a leendő klubtagok útjának egyengetése.
Nem mintha jobb játékosnak tartanám magam, ha értik, mire gondolok… sőt, épp ellenkezőleg. Én semmit sem tudok felmutatni. a Budleigh Salterton elleni döntőben nyert díjam eltűnt. Gerald azt állítja, tolvajok vitték el, miután betörtek a klubházba. Kissé különös, mert semmi mást nem loptak el.
Az újonnan belépő klubtagok általában házaspárok, akik a faluban telepednek le. Aztán előfordul néha, mikor egyedülálló férfiak érdeklődnek a tagfelvétel iránt.
Ilyenkor nekem kell velük próbameccset játszanom. És, hogy is mondjam… egynémely élénkebb újonnan érkező esetében hosszabb ideig tart a formába lendítés. Ilyenkor a próbajátékok szinte végtelenségig tartanak…
Mentségemre legyen mondva, hogy mindez bizonyára a manapság tapasztalható hosszabb teleknek köszönhető.
Nem vagyok meggyőződve arról, hogy Gerald teljes mértékben megbízik bennem. Ez még azokból az időkből adódik, mikor Lorenzo a klub tagja volt. Márpedig a mi falunkban nem sok Lorenzo lakik.
Igazi dél-amerikai fickó volt… jóképű, kreol bőrű, sármos, parázsló barna szemekkel. Gerald első pillanattól kezdve utálta. Ez jócskán azidőtájt történt, mikor Gerald még aktívan játszott.
Hitvesem esküdözött, hogy nem azért utálja Lorenzót, mert az mindig tönkreveri őt, ha vele játszik.
Lorenzo és én mindig együtt játszottunk vegyes párosban. Aztán mindketten tönkrevertük Geraldot a klub házi meccsein. Szegény férjem nem volt ellenfél Lorenzo számára.
És ez a teniszpályán kívül is érvényes volt. Női szemszögből a Lorenzóhoz hasonló hapsik csak nagyon ritkán jönnek egy lány életében. Így aztán, ha egy ilyet elszalaszt a nő, azt egész életében bánni fogja.
Ha tehát egy Lorenzóhoz hasonló alkalom kapcsán tett drasztikus lépést szükségszerűnek tekintünk, annak semmi köze az akaraterőhöz.
Egy lány egyszerűen csak azt teszi, amit ilyenkor tennie kell.
Ily módon érthető, hogy mikor Lorenzo és jómagam elmentünk egy próbameccset játszani, Gerald nem volt elragadtatva. Még kevésbé örült, mikor éjféltájt érkeztünk haza.
Ugyan elmagyaráztam neki, hogy Lorenzo kocsija útközben lerobbant, ám ez jottányit sem enyhített Gerald haragján. Ebben közrejátszhatott az is, hogy később egy olajos kéz nyomát fedezte fel a melltartómon. Napokig nem szólt hozzám. Ám mindez már a múlté és Lorenzo…
Az a szenvedélyes csődör… már csak egy kellemes emlék számomra.
Az új szezon elején egy Paula Spence nevű hölgy jelentkezett a klubba. Gerald szerint fertelmes volt a kézírása, úgyhogy csak a formanyomtatványt küldte el válaszul. A próbajáték időpontjaként a következő szombatot jelölte ki időjárástól függetlenül, amiben nagymértékben közrejátszott az a tény, hogy aznapra senki sem foglalta le a pályát.
A klub gyalog sincs messze, így tíz perc múltán már a teniszpályákhoz vezető úthoz értem, mikor lábam a földbe gyökerezett.
Mint a nagy filmekben, mikor a főhősnek későn esik le a tantusz, nekem is úgy maradt tátva a szám a csillogó Jaguár láttán, mely ott parkolt a klub főépülete előtt. És aki ott állt a kocsi mellett, az teljes egészében lekötötte a figyelmemet.
Lábaim megremegtek, mikor az a férfi rám mosolygott. Tán maga Roger Federer tévedt el, útban Queens felé?
A számat is nehezen tudtam szóra nyitni.
- Jó napot… - gurguláztam alig artikulálva.
A férfi újfent elmosolyodott.
- Remélem, jó helyen járok, egy próbameccsre jöttem.
- Hát persze… csak azt hittem, hogy ön nő! Merthogy a jelentkezési lapon az áll, hogy Paula.
Ostoba megjegyzés volt. Hisz ez a fickó még egy vak számára sem tűnt volna nőnek.
- Ja… elnézést… A pácienseim is mindig morognak a kézírásom miatt. Igazából a nevem Paul.
Kezet fogtunk. Erős szorítása és élénk sötétkék szeme csak megerősített elhatározásomban… ma igencsak hosszú próbameccset játszunk.
Biztató volt számomra, ahogy elismerő pillantással mért végig, mikor levettem a dzsekimet. A rövid teniszszoknya a legkevésbé sem tett rosszat alakomnak. Mint ahogy a feszes dressz sem, mely teljes képet adott rólam… remélhetőleg a legvonzóbbat. Majd elválik…
Rögvest nekiálltunk bemelegíteni. Nyilvánvaló volt, hogy Paul kissé be van rozsdásodva. Mindazonáltal elég heves meccset játszottunk ahhoz, hogy mindketten megizzadjunk.
És csak egy negyedórányi játék után jöttem rá, hogy a verítéknek is megvan a maga haszna.
Útban vissza, a klubházhoz Paul le nem vette pillantását hullámzó melleimről.
Az épületbe lépve nyilvánvalóvá vált ennek oka: csupán egy pillantást vetettem magamra a tükörbe és láttam, hogy az izzadtságtól átázott melltartóm és tenisz felsőm szinte átlátszóvá vált. Mellbimbóim keményen meredeztek előre.
Italt vettünk ki az automatából, majd leültünk egymással szemben és lazán cseverésztünk. Ültömben combjaim enyhén szétnyíltak és én totál elfelejtettem, hogy rövid szoknya van rajtam. Paul viszont nem.
Éreztem, hogy majd felfal pillantásával. Most hosszú csend következett.
- Igazi sportolónak tartja magát? - kérdezte.
- Attól függ, hogy érti.
- Mit szólna, mondjuk egy tétmeccshez? Ahol minden a győztesé?
A szám most teljesen kiszáradt.
- Ezt meg hogy értsem?
Pedig jól tudtam a választ.
Paul tüstént széles mosolyt villantott rám.
- Hát… A győztes dönti el, milyen díjat akar… rendben?
Igyekeztem bátornak tűnni.
- Rendben… felőlem… - mondtam neki.
Aztán játszani kezdtünk. Őszintén szólva még mindig be volt rozsdásodva. Mindannak ellenére, hogy minden tőle telhetőt megtett azért, hogy gyorsabban mozogjon, mint előzőleg. Túl sok kikényszerített hibát vétett, így mindent be kellett dobnom azért, hogy veszítsek.
Szinte kisfiús örömet érzett. Két sima játszmában győzött. Mire visszaértünk a klubházba, a blúzom már rám ragadt. Ez persze nem kerülte el Paul figyelmét.
Kényelembe helyeztük magunkat, és újabb italt vettünk elő az automatából. Beletelik egy kis időbe, míg az ember lehűl, és elképzeltem, menynyivel hosszabb idő kell, ahhoz, hogy lenyugodjon.
Ott ültem Paullal szemben és bár külsőleg nyugodtnak tűnhettem, a testem belülről azután sóvárgott, követelje már ez a fickó a megérdemelt jussát…
Most közelebb húzta a székét, két kezét gyengéden a térdemre tette.
- Nyertem - szólt nemes egyszerűséggel.
- Tudom - feleltem kurtán, várakozással teli hangon.
- És most mit kell tennem?
Mosolyogva nézett egyenesen a szemembe.
- Segítsen eldönteni, mi legyen a jutalmam.
Miközben beszélt, kezét lágyan, minden sietség nélkül csúsztatta belső combomra. Hát… orvosnak elég rámenős volt Paul. Úgy értem, ha mondjuk egy effajta vizsgálatot szándékozott volna elvégezni rajtam, akkor is előbb engedélyt kellett volna kérnie tőlem. Persze más kérdés, hogy tüstént meg is adtam volna.
Ilyen gondolatok motoszkáltak a fejemben, miközben gyakorlott keze a rövid szoknya alá siklott, egyenesen oda, ahol már amúgy is igencsak bizsergett.
Nem állt szándékomban, problémás páciensnek mutatkozni.
Felemeltem a székről a hátsó felemet. A szűk, rövid kis teniszszoknya nem sok lehetőséget adott az ellenállásra.
Paul most lehúzta rólam, szinte áhítattal fogta kezében egy pillanatig, majd hanyagul az egyik vállára dobta.
Ekkorra már túl voltam azon a ponton, hogy visszavegyem. Pusztán azért, mert érzéki kezével további felfedező útra indult. Így minden nehézség nélkül fedezte fel neki szánt jutalmamat.
Megremegtem a szokatlanul erős vágytól, ahogy Paul érzéki ujjaival űzött velem gonosz játékot.
Szeméremajkaim szétnyitva buktak rá a csiklómra, mely már átnedvesedve várta a további kezelést.
Testem ívben hátrafeszült, úgy toltam magam előre, hogy Paul kutató ujjai könnyedén behatolhassanak. A kölcsönösen kényelmetlen helyzetünk okozta türelmetlenségem tüstént nyilvánvalóvá vált, mikor
testem sürgető jeleket küldött, szorosabb közelségre ösztönözve.
Mikor aztán Paul felállt, határozottan látszott rajta kényelmetlen helyzete. Egy pillanatra az volt a benyomásom, hogy egy tartalék teniszütőt hozott a zsebében.
Segítettem kiszabadítani azt a bent rekedt valamit.
Mikor aztán előbukkant és láthatóvá vált, rögtön rájöttem, mi okozta számára a kényelmetlenséget. Büszke és pompás hímtag volt az. Bár nyilvánvalóan nem tartalék teniszütőről volt szó, mégis szükség volt mindkét kezemre a helyes fogáshoz.
Ruháinkat a klubház sarkában álló öreg kanapé felé szórtuk le.
Igencsak lassan jutottunk odáig, mert addig is egymást fedeztük fel.
Paul a mellbimbóim érzékenységét tesztelte, melyek megkeményedtek, válaszképpen az ő meleg, de sürgető ajkai érintésére.
Engem pedig teljesen elvarázsolt férfiasságának sürgető lüktetése, ahogy egyenesen nekem nyomult.
A lágyékom lángolását csakis az egyesülés, a teljesség mély érzése olthatta, amit a teljes behatolás jelentett.
A kanapéra toltam őt és nekipréseltem magam.
A belőle áradó sós-édeskés férfiillat tovább tüzelte vágyaimat.
Ajkaimmal felfedező útra indultam, lassan lefelé haladva ízlelgettem őt szőrrel borított hasán át, majd megállapodtam égnek ágaskodó faszának keménységén.
Két kézzel ragadtam meg heréit és gyengéden masszírozni kezdtem.
Paul helyeslően mormogott.
Nyelvemmel lágyan siklottam végig lüktető dákóján, majd körbe - körbe, míg odaértem követelődzően várakozó makkjához.
Ekkor a számba vettem azt a sós makkot, ajkaimat le-föl csúsztattam rajta és észrevettem, milyen közel jár már Paul a kielégüléshez.
Ha netán Paul arra a gondolatra jutott, hogy ez lesz majd a jutalma, akkor bizonyára váratlanul érhette az, ami ezután következett.
Terpeszben álltam fölé és testemet leeresztve ültem rá arra a mohón várakozó dákóra. Paul szeme felcsillant, nem volt benne semmi ellenállás sem. Most bevezettem merev péniszét a nedvektől síkos szeméremajkaimon át egészen testem legmélyébe.
Ezután keményen löktem lefelé altestem, míg teljesen fel voltam nyársalva.
Ha Paul egy pillanatra el is ámult szexuális ismereteimtől, gyorsan magához tért.
Két kézzel ragadta meg a fenekemet és még lejjebb húzta testem, még inkább belém merítve hímtagját. Az öreg kanapé elkínzott rugói tiltakozóan nyikordultak meg.
Három dolog történt egyidejűleg: Paul elélvezett, aztán én is, az öreg kanapé pedig végleg megadta magát. Az összeroskadó bútordarab pedig még segített is Paulnak abban, hogy még keményebben hatoljon belém.
Frankó volt.
Az orgazmus végighullámzott rajtam, izmaim összerándultak, teljesen kifacsarva Paul dákóját.
Végül ő szólalt meg előbb.
- Szóval úgy tekintsem, ez volt a jutalmam? - tette föl a kérdést.
- Tán panaszkodsz? - kérdeztem vissza.
Most kisfiúsán vigyorodott el.
- Ugyan, dehogy…
Ott feküdtünk egymás karjában, a kanapé romjai között. Elégedetten bújtam oda hozzá, miközben ő nyugtalanul mocorgott.
- Vigyázz, nehogy szálka fúródjon beléd - mondtam neki.
Kisvártatva újra fészkelődni kezdett.
- Mit szólnál egy újabb meccshez?
- Feltéve, hogy nem teniszről van szó.
Átkarolt, én pedig ott feküdtem alatta, tettre készen, e remek férfipéldány tengerkék pillantásában fürdőzve.
Egy csókkal jeleztem neki, várjon egy pillanatot.
- Keressünk valami kényelmesebb helyet? -  kérdeztem.
Azzal kéz a kézben mentünk be az öltözőbe. Rendesen fel volt szerelve: öltözőszekrények, masszázságy, mosdók és toalettek sorakoztak odabent.
Paul odavezetett a masszázságyhoz és óvatosan ráfektetett.
Pár másodpercre ott hagyott, vizet engedett az egyik mosdóba, majd törülközővel, szappannal és egy mosdókesztyűvel tért vissza.
Beszappanozta a mosdókesztyűt, és odalépett mellém. Széthúzta combjaimat, megtisztogatott, aztán beszappanozott és letette a kesztyűt.
Puha kezével simított végig szappanos altestemen. Lágy, mozgékony ujjaival incselkedett újfent a szeméremajkaim körül, élénken reagáló hüvelynyílásomon.
Kutató ujjai most enyhe nyomással masszírozták a csiklómat, míg testem szinte esedezve emelkedett fel, a vágyakozástól követelődzve nyomultam ujjainak, merészebb kalandokra ösztökélve azokat.
Pontosan tisztában volt vele, mennyire fűt a vágy… Aztán megint otthagyott, de csak azért, hogy pár másodperccel később visszajöjjön és lemossa rólam a szappant. A törülközővel megszárítgatott, majd odalépett a masszázságy végéhez és maga felé húzott.
Mikor aztán a két lábam tehetetlenül lógott le az ágy végéről, odaállt hívogató combjaim közé.
Paul úgy csókolt, hogy azzal testem bármely részét lángra lobbantotta. Belső combom együtt mozgott az ő ajkával… először lágyan, mint a pillangó szárnyai, ő pedig egyre följebb haladt. Most széthúzta szeméremajkaimat, nyelvével pedig odabent kezdett incselkedni, a csiklómat izgatva.
Éreztem, ahogy fölséges izgalmi hullámok vonultak végig testemen.
Kinyújtottam a kezem és közelebb húztam a fejét.
Nyelve most még mélyebben csusszant belém, lüktető hüvelyemen a beteljesedést sürgette érzéki szájával.
Nem is kellett sokáig várnia. Szorosan fontam köré lábaimat, így kényszerítve őt, hogy ott maradjon bennem. Testem ívben feszült meg attól a csodálatos, eufórikus megkönnyebbüléstől, amit csak egy ilyen reszketésben kiteljesedő orgazmus idézhet elő.
Ernyedten bár, de azért felkészülten feküdtem ott, mikor Paul odaállt elém, provokálóan meredező, kemény hímtagjával.
- A te jutalmad jön - mormogtam.
- Egyezzünk ki döntetlenben - felelte.
Hirtelen megmerevedett. Éreztem, hogy egész testében megfeszül.
Most ismét kinézett az ablakon, majd azt kérdezte:
- Ismersz valakit, aki egy zöld ötajtós kocsival jár?
Sietve bontakoztam ki karjaiból.
- Igen… A férjem az.
Lehet, hogy Paul be volt rozsdásodva, ami a teniszt illeti, de az is igaz, hogy ő már fel volt öltözve és keze az ajtó kilincsén volt, miközben én még mindig a ruháimat szedegettem össze. Egy pillanatra megállt az ajtónál.
- Nos, mi a helyzet a tagfelvételemmel? - kérdezte.
- Garantáltan fel vagy véve - feleltem.
- Nem bánod meg - mondta jelentőségteljesen.
Ezt mondania sem kellett volna.
Paul kinyitotta az ajtót és kisétált a gyalogútra. Biccentett Geraldnak, mikor elhaladt mellette.
Még maradt pár másodpercem és fel voltam öltözve, mikor
észrevettem, hogy a kis tenisznadrágról megfeledkeztem. Ott volt, ahová korábban Paul hanyagul hajította.
Gyorsan felkaptam és a hátam mögé fogtam, úgy mentem ki Gerald elé. Közben azon imádkoztam, nehogy valami szeszélyes szellő fellebbentse rövid szoknyámat és Gerald rájöjjön, itt ma nem csak teniszt játszottunk.
Gerald láthatólag nem vette észre zavaromat. Túlságosan lekötötte figyelmét az a csillogó Jaguár, mely épp végiggurult az úton.
- Ki volt az? - tette fel a kérdést hitvesem.
- Úgy hívják, Paul Spence.
- Azt hittem, egy nőről van szó…
- Ja, bocs… ezt meg sem kérdeztem tőle - feleltem.
- De jó vicc volt… egyébként milyen?
Most még szorosabban fogtam hátam mögött a sortot. A szellő hűvösen, gonoszul fújdogált ott, ahol nem lett volna szabad.
- Nem rossz… kicsit be van rozsdásodva, de biztos vagyok benne, hogy egy idő után belejön.
- És mi az erőssége? - tudakolódzott tovább a férjem.
- Jó a tenyerese.
- És az adogatása? - kérdezte Gerald.
- Ász - feleltem.