Szerző: Bandita1899
Ott hagytam abba, hogy feltedtem az asztalra és csókókal halmoztam el haladtam egyre lejjeb először a melleivel kezdtem el foglalkozni amit egyre jobben kezdtönk élvezni mind a ketten én már teljes harci diszben álltam haladtam egyre lefelé és mikor kezdtem elérni a gyönyőr kapuit és azon dolgoztam ö halk sóhalyokkal hallata a hangját . Ekkor szép óvatosan lecsuszót az asztalról és maga felé forditott és most ö kezdett velemm játszani szép lasan halad lefelé és kezte elérni az amúgy is kökemény szerszámomat szályába próbálta venni de . Nagy meglepetésére nem tudta az egészett bekapni mert az élet egy brutál mérető 24/8 faszal áldott meg, de probált minnél nagyobb örömet okozni a vad szopásával nyalogata a hegyétől a végéig játszott a gyolyóimmal ez már nekem is sokk volt így megfogtam a fejét és szó szeritn szájba basztam . Ez folyt pár percig de mind a ketten többet szeretünk volna így vissza raktam az asztalra és a ő széttárta lábait közé léptem és kezdtem beteni neki ahogy érezte a hatalmas szerszámot az élvezettől hatalmasakat nyögött. Ahogy keféltünk egyre nagyobbakat sikoltott és ekkor az este folyamán először ellélvezet de én még nem jártam a végem felé így megfogtam és megfordítódtam és most hátulról kezdtem betenni neki amit ő hatalmas élvezettel nyugtázta és hagyta magát mekefélni közben újabb orgazmus öntöte el. Az egyik újamat a fenekébe tetem és probálom kitágítani majd kettőt és mikor szépen kitágúlni kihúztam a farkam a punciból és keményen bedugtam a seggébe először feljajdult fájdalmában , de aztán már csak lihegve nyögve hagyta, hyogy megkeféljem a seggét is. A végen már csak vinyogott az élvezettől és hatalmas nyögés és lihegés volt az irodában. Éresztem hogy ezel nekem is mindjárt végem igy kihuztam a farkam és megfogtam a kezét és lenyomtam térdelő pózba és a szájába nyomtam a farkam és és tele pumpáltam spermával a száját probálta lenyelni az összeset de egy kevés kicsordul szája sarkán és lefolyt a nyakára szépen lassan keztem ell mozgatni a lankadó farkamat a szájában és hagytam neki hogy a nyelvével és a szájával letisztítsa,felsegitedtem a földről és vad csókcsatát vivtunk egymásal jó néhány percig ezután a gyönyőrü élmény után. Keresgetük a ruháinkat és próbáltunk felöltözni össze szedni magunkat . folyt köv...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.