Szerző: leticia_63

A hóviharban semmit sem lehetett látni. A szél tépte, gyötörte a csupasz fák ágait. A havat tölcsérré formálva kergette végig a pusztákon, a vándorok arcába vágva, hogy úgy érezték, hogy ezer tűvel szurkálják őket. Az apró pelyhek alattomosan befészkelték magukat a ruha alá, és apró erecskékben olvadtak el a test melegétől, és csorogtak le a hátakon. A vadállatok behúzódtak az erdő mélyére. Az őzek reszkető, fáradt lábakkal kaparták ki a maradék füvet a vastag hótakaró alól. Már négy napja tombolt a vihar. A császári pár beszorult a kerti palotába. Az asszony szomorúan ült a székében az egyik ablak mellett, és nézte a kavargó hóförgeteget.
- Mi a bajod, drága lótuszvirágom?
- Sétálnom kéne. Rosszat tesz a gyermeknek, ha nem megyek levegőre.
- Tudom, szerelmem. Ez az átkozott vihar rosszat tesz mindenkinek. Én sem örülök, hogy nem tudok felmenni a Fővárosba. Be kell költöznünk, míg tart a tél – az asszony szemébe rémület villant, arca pedig halovánnyá vált.
- A gyermek…- rebegte, aztán ismét kibámult az ablakon.

Csend telepedett közéjük. Vu Ven – Sziung azon gondolkodott, hogy miként maradhatnának a kertben, de nem talált rá választ. Kötelességei voltak. Jü Sziangh – Liu pedig azon törte a fejecskéjét, hogyan is védelmezheti meg magzatát az idegenekkel szemben.
- Vannak most harci papok. Egy új rend. Azt mondják, hogy akik mellé elszegődnek, azokat testükkel védik. Nem férnek az áldozathoz, amíg mind meg nem hal. Az asszony kezébe temette az arcát, aztán hosszas gondolkodás után felemelte a fejét, hosszan a császár szemébe nézett, és halkan megszólalt:
- Hozd hát őket! – és kényszeredett mosollyal nézett kedvesére.
- Most pedig gyere velem – nevetett a császár – fújjuk el a gondokat, hiszen ez sem tesz jót a fiúnknak. Azzal kézen ragadta kedvesét, és futva iramodtak fel a lépcsőn, egészen a legfelső emeletre. A férfi kinyitotta egy szoba ajtaját.
- Nézd, ezt mind neked készíttettem – azzal körbemutatott az egész szobán.

Gyönyörű volt. A bútorok cseresznyefából voltak faragva, az ágy pedig hatalmas, kényelmes darab volt. A falakat selyemre festett képek díszítették, és az ágy lábánál ott állt a gyermekágy.
- Milyen szép! – simított végig az asszony a kicsiny ágyacskán, és most már tényleg mosolygós szemmel nézett a férjére. Egy szolga jött be, és tüzet rakott a kandallóban, aztán felhozta az ablakhoz a kedvenc székét az asszonynak. Kellemes meleg költözött a szobába. Jü Sziangh – Liu csodálkozva nézte a gyönyörű tárgyakat, majd megszólalt bársonyos hangon:
- Kár, hogy nem szerethetjük egymást ezen az ágyon. Szerencsétlenséget hozhat a gyermekre.
- Az ágyon nem is, de itt, a széken, igen – mondta a császár, és leült a székre, kezét pedig az asszony felé nyújtotta. Az ledobta köntösét, aztán szétterpesztett lábbal, beleült férje ölébe. Hosszan ölelkeztek, közben ajkuk forró csókban tapadt össze.

Az asszony érezte, hogy érintései nyomán férje rúdja egyre keményebben nyomódik neki nedves combjainak, Majd a férfi megemelte enyhén a fenekét, és bele csusszant. Sokáig nem mozdultak, csak itták egymás édes csókját. Mikor már mindkettőjüket feszítette az ősi ritmus vágya, a császár ismét kedvese feneke alá nyúlt, és óvatosan mozgatni kezdte azt. Az első mozdulatra gyönyör teli sóhaj tört fel az asszony torkából. Aztán ringatóztak a szerelem folyóján. Keblük egyre gyorsabban hullámzott, testük ritmusa hevesebb lett, majd aláhullottak az extázis vakító termeibe. Mikor már ismét kezdték felfedezni a valóságot, az asszony lecsusszant a padlóra, és férje szerelemnedvét nyalogatta a már apró falloszról, majd az ölébe hajtotta a fejét.
- Mindig elvarázsolsz – nézett fel kedvesére.
- Nem tudom, hogy van-e még ember, aki ennyire szereti az asszonyát, mint én téged – simogatta meg férje az asszony arcát.
- Azt nem tudhatom, hogy a következő történetem hőse szerette-e a feleségét ennyire, mint Te engem, de nagyon nagy szerelem volt köztük is. A császár felállt a székről, felvette selyem köntösét, Jü Sziangh – Liura is ráadta az övét, csengetett teáért, majd a székben ülő asszony ölébe hajtotta a fejét, és az a haját simogatva, belekezdett a következő történetbe:

Tizenharmadik mese: A tigrisvadászról

Csin Si Huang lapulva osont a bokrok között. Egy falu kérte meg, hogy pusztítsa el a tigrist, aki éjjelente bejár a faluba, és elragadja az alvó gyermekeket. A negyvenes éveinek elején járó férfi látta a nagymacska nyomait, de hiába igyekezett, nem érte utol a fenevadat. Minden este visszatért üres kézzel a faluba. Egy kedves, vendégszerető családhoz lett beszállásolva. Kedves, szép lányuk volt, és az első estén megtetszettek már egymásnak. A szülőknek is tetszett a nász, mert Csin Si Huang vagyonos ember volt, és mindig akadt vérengző állat, aki után fizettek. Minden este kiült a lány és Csin Si Huang az udvarra, és sokáig nézték a sötétséget, hátha a tigris újra a faluba jön zsákmány után nézni. Ám a tigris nem jött be, újabb gyermeket rabolni. Csin Si Huang lassan megfogta kedvese kezét, aztán egy újabb estén megcsókolta, majd pár nappal később megkérte a kezét. Megtartották a menyegzőt. A férfi az esküvő után is eljárt a tigrisre vadászni, de sosem találta. A nyomok, egyszer csak eltűntek, és ő tanácstalanul állt az erő közepén.

Az emberek már meg is feledkeztek a borzalmakról, de Csin Si Huang tudta, hogy nincs még vége. Egy szép nyári estén, lefekvés után, csendesen nyúlt kedveséhez. Apósa és anyósa a másik szobában aludtak, így halkan kellett szeretkezniük. Magukra húzták hát a takarót, és a férfi kedvese melleit és combját kezdte el simogatni. Aztán csókjaival halmozta el a kis dombokat, be, bekapva az ágaskodó bimbókat. Keze közben sem állt meg, lassan, gyöngéden haladtak kedvese barlangjához. Az asszony kezei hajában turkáltak, és szerelmes szavakat suttogott férje fülébe. Mikor már mindketten elkészültek, testük összeforrt, és ringatóztak a boldogság taván. Szerelmük beteljesülését, iszonytató sikoly szakította félbe, majd velőtrázó ordítás hasított az éjszakába. Csin Si Huang felugrott, magára rántotta nadrágját, az asztalról felkapta a fegyvereit, a hosszúnyelű dárdát, az íjat, a nyilakkal, és a vadásztőrt. Pillanatok alatt kint volt az udvaron. A többiek fáklyával mutatták a vérnyomokat. Egy kétéves leánykát ragadott el az állat. Szinte azonnal megölte, és iszonyatos szájában tűnt el az élettelen kis testtel.

Csin Si Huang elvette az egyik odakínált fáklyát, és az erdőbe vetette magát. Alig látott. A fáklya fénye nem adott neki annyi világosságot, hogy rendesen követni tudja a nyomokat. Leguggolt hát a bozótban, és kivárta a hajnalt. Most már pontosan látta a vércseppeket, amin elindulhatott. Ismét csak a megszokott helyre ért, ahol mindig elveszítette a nyomokat. Most centiről centire átkutatta a helyet, és felfedezte a kislány vérét egy bokor ágain. Odább hajtotta őket, és mögötte egy barlangot fedezett fel. Belépett, kezében a hosszú lándzsával, és a beszűrődő fényben szörnyű látvány tárult elé. A barlang alján kiszáradt állati és emberi csontok fehérlettek, egy lépésre onnan pedig ott volt a széttépett kislány maradványa, mellette pedig két tigriskölyök aludt jóllakottan. A férfit pedig elöntötte a harag fegyvereit ledobálta, és a tőrrel legyilkolta a kölyköket, majd a csontokra hajigálta őket. Épp megfordult, amikor az anya visszatért. Hatalmasat ordított, a vadász már, már azt hitte, hogy ráveti magát a felbőszült állat, szeme mereven nézett rá, majd megfordult és elszaladt. Csin Si Huang tudta, hogy az állat bosszúra szomjasan fogja majd követni mindenhová.

Rohant hát haza, és elmesélte a faluban, hogy mi is történt, hogy mennie kell azonnal, mert akkor a fenevad utána ered, és nekik békét hagy. Kifizették hát, és ő menni akart, de egyedül. Ám asszonya követte, hiába volt minden kérés, és könyörgés. Hét napon keresztül mentek, és tudták, hogy a tigris követi őket. A lovak nyugtalansága jelezte. Minden este sátrat vertek, és a félelemtől egymásba kapaszkodva, reszketve várták a halált. De, nem történt semmi, csak néha, néha hallották az ordítást, ami azt jelzi, hogy a sárga macska zsákmányt ejtett. Aztán a nyolcadik nap eltűnt a tigris. Még három nap tartott az út, és megérkeztek a tigrisvadász házához. Boldogan vették birtokba a biztonságot nyújtó kőházat, és önfeledten, szerelmi mámorukat fennhangon hirdetve úsztak a boldogságban. Ezen az éjszakán megfogant az asszony. Boldogok voltak. Gazdálkodtak, az asszony rendbe tartotta a ház tájékát, este pedig nagyokat szeretkeztek. A gyerek is megszületett. Fiúcska lett.

A férfi csak akkor hagyta magára a családját, ha be kellet valamiért menni a közeli városba. Meg is feledkeztek a tigrisről. Egy nap elindult a férfi bevinni a naposcsibéket a piacra, ám az asszony kérlelte:
- Csin Si Huang, maradj ma itthon! Rossz érzések támadtak meg.
- Ugyan, galambom, ne tréfálj! Mi bajod eshetne itthon? – válaszolt a férfi, és a lovacskák közé csapott. Késő délután adta el az utolsó csibét is, majd hazaindult. Erősen szürkült, mire behajtott a ház elé. Megrémisztette a csend. Berontott a házba, és borzalmas látvány terült elé. A fia holteste a padlón hever, nyaka szegetten lógott, amikor felemelte. A felesége pedig a fürdőkamrában lebegett a víz színén. Körülötte piroslott a víz a vértől. A hátsókertben eltemette őket, aztán a szekrényből elővette szerszámait, megpucolta őket, és elindult megölni családja gyilkosát.