Szerző: 006

Végre találkoztak egymással. Gyönyörű helyen voltak az erdőben. Mintha előre megtervezték volna a találkát, pedig a véletlen műve volt. A levegőben érezhető volt a kettőjük közötti feszültség. A kíváncsiság, a félelem, a vágy illatai keringtek a levegőben. A táj magáért beszélt, egy régi, fából épült kis házikó kandikált ki a fák sűrűjéből, mellette egy kis patak haladt a végtelenbe.
Talán a táj, vagy az, hogy már régen nem lehettek egymáséi, nem tudni, de vágyakat ébresztett fel bennük.
Még nem érték el a faházikót, megálltak nem sokkal előtte, egy fa mellett. A fiú határozott egyéniség volt. Szinte sodorta magával a lányt. Most is ekképp történt. Szorosan megfogta a lányt és mélyen a szemébe nézett. Ez volt a lány végzete. A sötét szemek szinte elnyelték. Képtelen volt bármire is koncentrálni. A fiú szép lassan megcsókolta. A lány rab lett, a fiú rabja. A levegő egyre csak forrósodott kettőjük körül, szinte lángoszlopok vették körül őket. A lányban ősi, vad ösztönök keltek életre. A földre lökte a fiút, aki meglepődött egy pillanatra.

A kocka megfordult, most a lány következett. Szinte ráugrott a fiúra. Tudta mit kell tennie. A lehető legerőszakosabban csókolta meg őt, de úgy, hogy még ne fájjon. Majd beleharapott a szájába. Érzékin, kecsesen mozgott párján. A vér szinte forrt az ereiben, amikor a fiú kéjtől eltorzult arcát figyelte. Végigsimította szerelme testét, de most nem sietett úgy. Kedvenc testrésze a fiú izmos hasa volt. Szinte izzott tekintete a hévtől. Feltolta szerelme pólóját, és végre előtűnt a kívánt testrész. Apró csókocskákat hintett párja köldöke köré. A lány nyeregben érezte magát egészen addig a pillanatig, míg a fiú meg nem simogatta kebleit. Először fel, majd le, aztán a körkörös mozdulatok jöttek. Tévedett, méghozzá óriásit. A fiú erősebb volt. A felismeréstől reszketve gurult le a földre. Remegett minden porcikája. Elvesztette a csatát, de háborút még nem. A fiú tudta ezt, és ki is élvezte önző módon. A lány egy kellékké vált, egy játékszerré, ami a fiút a boldogsághoz vezette.

A Nő maga volt a tűzvihar, ami felperzselte a fagyot a fiú szívéből. Elkezdődött a végső, mindent eldöntő harc kettőjük között. Először a kezek és az ajkak küzdelme következett. Nem volt olyan négyzetcentiméter, amit ne jártak volna be ketten. A természet ruháit viselték és a legfőbb kényeztetés mezejére léptek. Gyönyörű pillanatokat éltek át, a lány mégis aggódott. Félt attól, hogy ez a pillanat hamarosan szertefoszlik, és nem marad semmi, csak a nagy üresség. Kereste a fiú tekintetét, hogy megnyugtassa magát, de nem találta. Nem merte teljesen kitárni a szívét, nehogy összetörjék. Szerette a fiút, nagyon is, pedig nem akarta, küzdött minden porcikájával ellene, de végül belátta, hogy ez nem olyan dolog, amit irányítani tudna. Megszületett benne a döntés: mindent kockára tesz a fiú érdekében, most először ilyen szerelmes, és talán utoljára. Kikapcsolta gondolatait, és egyedül a szerelmére koncentrált.

A fiú egészen megmerevedett teste már várta a lányt, de párja tudta, hogy még nem jött el az a pillanat, mikor egyszerre áldozhatnak a szerelem oltárán. Szerette volna előtte szájával kényeztetni szerelmét. Négykézláb térdelt a fiú fölött. Testére finom csókokat lehelt közeledve a kényes testrész felé. A fiú könyörgő pillantással nézett bele a lány szemébe, de ő gonosz volt, s nem engedett neki. Fokozta az élvezeteket, mindent hajlandó volt megérinteni, de párja férfiasságához nem nyúlt. A fiú száját mély sóhajok és kéjes nyögések hagyták el. Most már nem kínozta tovább szerelmét és engedett neki. Először a végét vette a szájába, majd figyelte párja reakcióit. A lány tovább haladt. Ajkai körülvették szerelme péniszét. Vigyázott párjára, tudta, ha nem figyel eléggé, egy rossz mozdulat, és fájdalmat okoz. Az erdőt hatalmas kiáltás zengte be. A lány boldog volt, örömöt okozott kedvesének.

Miután feleszmélt mámorából a fiú, megfigyelte az előtte térdelő lányt. Gyönyörű látvány tárult elé. Kecses alakja volt, de nem volt törékeny, mint egy váza. Ellenkezőleg, sugárzott az erőtől és a határozottságtól. Nem találkozott még ilyen lánnyal és ez elbűvölte. Még a széltől is óvni szerette volna, holott az esze tudta, Ő nem az a lány, akit védeni kell, vagy hagyná magát. Szeretett volna mindent megadni neki. Egyre fokozódott benne a vágy, hogy birtokolja szerelmét. Elindult hát meghódítani, ezért hátára fektette a lányt. A kezek a selymes bőrt simogatták. Alig tudott magán uralkodni, mikor a halk, erotikus sóhajokat hallotta. Szinte felfalta a lányt, olyan erőszakosan akarta őt. Már érezte a belőle áradó forróságot. A lány eltolta magától. Nem engedte, hogy a fiú tovább folytassa. Erősen megfogta a kezét, és beleült az ölébe. Egybeolvadtak a természettel és egymással. Forgott körülöttük a világ. A tempó egyre gyorsabb volt, görcsösen szorították egymást. Minden izmuk görcsbe rándult. Sóhajaik arról árulkodtak, hamarosan vége a gyönyört hozó pillanatnak. Egy tucat madár szállt fel a szemközti fáról. Most már minden csendes volt. Újra nyugalom szállt a vidékre.

A fiú és a lány lassan felöltöztette egymást. Fontosak voltak egymásnak, és ezt tudatták is egymással szavak nélkül. Kézen fogták egymást, és így sétáltak tovább az erdőben. Nem szóltak egy szót sem, hallgatták egymás szívverését. A fiú nagy levegőt vett és megállt. A lány kérdőn nézett a szemébe. Átkarolta párját, a füléhez hajolt, és suttogva annyit mondott: „szeretlek”. A lány nem szólt semmit, nem tudta kimondani. De a fiú nem ijedt meg, megismételte még egyszer, de most határozottabban és hangosan: „ Szeretlek ”. A lány lesütötte a szemét, úgy érezte, nem tudja kimondani. Különös érzés fogta el, nem akarta elveszíteni, ezért belenézett párja szemébe, összeszedte az összes erejét, és kimondta a bűvös szót. Boldog volt, hiszen sikerült neki. A fiú nem szólt semmit, csak mosolygott. Megcsókolták egymást.
Ez a hely örökké megmaradt emlékezetükben, hiszen itt vallottak először egymásnak érzéseikről. A boldogságot nem lehetett letörölni az arcukról. Majd tovasétáltak a messzi távolba.