Szerző/beküldő: Lenochca

A szívműködésemet figyelő gép csipogása szinte álomba szenderített. Nem olyan régen motor balesetet szenvedtem, mert nem figyeltem. Éppen a barátommal történő szakítás illetve egy emlék felvillanása (lásd: Álom) kötötte le figyelmemet, amikor átmentem a másik sávba és összeütköztem egy motorral. Én voltam a bűnös, joggal érdemeltem meg a súlyosabb sérüléseket. Terveztem, hogyha sikerül rendesen összeszednem magam, felkeresem az illetőt és bocsánatot kérek tőle, nem mintha attól neki könnyebb lenne, de ez a legkevesebb amivel tartozok azután, hogy neki mentem. És persze hálás lehetek, ha nem hajt el a fenébe!
Mérges lettem magamra, oldalra akartam fordulni, de rá kellett jönnöm, hogy moccanni is fájdalmas. Ekkor lépett be a doktor.
- Látom, magához tért a motoros hölgy - élcelődött.
"Valamiért" most nem jött be a stílusa, helyette inkább lehunytam a szemem és úgy hallgattam az "ítéletet".
- Tehát, önnek két oldali bordatörése van, a jobb combcsontja, a medencecsontja, a kulcscsontja, a jobb alkarja eltört. A koponyája megrepedt, de szerencséjére nem történt törés, agyrázkódást szenvedett. Egy jó ideig biztosan itt lesz, mivel van még néhány vizsgálat, amit az el kell végeznünk. Eddig úgy néz ki, hogy a belső szervei nem sérültek. Több ujj a kezein meghúzódott. De túléli!

Kinyitottam a szemem és próbáltam elmosolyodni, de valahogy nem volt hozzá kedvem, mert a fejem majd’ széthasadt.
- Ennyi volt. Jobbulást! Minden jót! Jah, és ne menjen sehova! - humoroskodott a doki.
- Eh... ha a helyemben lennél nem vigyorognál az idióta poénjaidon! Bárgyú barom! -gondoltam magamban.

Visszacsuktam a szemem és a gondolataim ismét a szerelmem, Robi felé vándoroltak.
A fájdalomcsillapító már kezdte hatását veszteni, az ezekből erősödő fájdalomról pedig próbáltam Robi emlékeivel elterelni a gondolataimat. Addig se a kínokra gondolok. Láttam a szemem előtt a szép vágású, kék szemét, az érzéki ajkait, aranyos szöszke haját, csábító mosolyát. Aztán a testét is magam elé képzeltem. Vékony, de sportos alakú. Nem túl magas, nem is túl alacsony. Közben kirajzolódott előttem egy szituáció.
Akkoriban történt, amikor Robinak a jogsija megvolt. Az ismerősökkel mentünk el bulizni, teszem hozzá, nem nagyon kötött le a party, mivel eléggé nyúzott voltam... de mivel meghívtak, megjelentem. Dijaztam, hogy gondoltak rám. Tánc helyett inkább új ismeretségekre próbáltam szert tenni, csipegettem az étel kínálatból.
- Hahóóó...-súgott Robi a fülembe.
- Na, hejho. -válaszoltam.
- Hogy érzed magad?
- Fogjuk rá, hogy elvagyok. És te?
- Lenne más ötletem is. Mit szólnál, ha a fontosabbaktól elköszönnénk, aztán koccot vennénk?
- Oké, meggyőztél. -mosolyogtam vissza.
- Akkor hajrá!

Tíz-tizenöt perc múlva nagyjából mindenkitől elbúcsúztunk
és meg sem álltunk a kedvenc rétünkig.
Ez egy nagyon, békés, csendes hely volt. Ha nagyon csendben voltunk, még a nyulakat is megpillanthattuk. A kocsiból kiszedtük a pokrócot, majd leterítettük a földre, a zsenge fűre. Az égről a Göncölszekér nézett vissza ránk, sok más csillagképpel együtt. A telihold volt, amely nagyon szépen bevilágította a világ szeme elől eldugott kis rétet.
Áldottam az eszem, hogy egy hosszú farmer nadrágot vettem fel, a tervezett szoknya helyett és a biztonság kedvéért a kocsiba bedobtam elindulás előtt egy pulcsit.
- Olyan szép az este! - sóhajtottam fel.
- Bizony. -helyeselt Robi.
Felém fordult és megcsókolt. Nyelve határozottan furakodott be a számba. Elkezdtük egymás nyakát simogatni, finoman, óvatosan. Szinte cirógatva.

Robi másik keze a felsőm alá kúszott, kikapcsolta a melltartómat, majd elkezdte a mellemet simogatni, a bimbómat morzsolgatta. Eközben a csókolózást egy pillanatra se hagytuk abba. A kezem egyre lejjebb kezdett vándorolni, centiméterről centiméterre haladva a hasán, hosszasan játszottam a köldökével, ami hangos sóhajokat váltott ki Robiból. A kezecském tovább haladt, elért Robi merev férfiasságához.
Robi sem tétlenkedett, a nadrágomba nyúlt, ujjaival határozottan kutakodott a bugyimban. Végül bedugta nekem két ujját.
Én a szabad kezemmel lehúztam a nadrágomat, Robi a másik kezével igyekezett segíteni. "Hálából" most őt igyekeztem megfosztani nadrágjától és boxerjától.
Addig ügyeskedtünk, amig mind a ketten meztelen alsótesttel ott nem feküdtünk. Elégedetten mosolyogtam Robira, majd a hasa fölé térdeltem. Merev férfiasságához hozzádörgölőztem.
- Hmmm...-mosolygott.
Megfogtam férfiasságát és magamba vezettem, ami könnyedén csúszott belém.
- Ahhh...-sóhajtottam fel.

Imádtam ezt az érzést átélni. Lovagolni kezdtem. Először lassan, majd egyre gyorsabban... közben Robi kezei a melleimet fogták és "gyömöszölték" azokat.
Majd pózt változtattunk. Letérdeltem, majd Robi hátulról hatolt belém. Kényelmes póz volt ez, mert közben akár egymás kezét is foghattunk. Robi a hátamat kezdte el nyalogatni, puszilgatni. A hideg és a meleg öntött el felváltva. A tempónkon egyre gyorsitottunk.
Nagy melegség öntött el, Robi teste rándult egyet, majd szorossan magához húzott. Szorosabban, mint eddig bármikor. Egyszerre mentünk el, Robi belém élvezett.
Sóhajtottunk egyet, majd összebújtunk.
- Öltözz fel, nehogy felfázz! -tanácsolta Robi.
- Oké, de te is kapj magadra valamit, mert te meg egy kiadós náthát kaphatsz el igy könnyedén.

Azzal felöltöztünk és beültünk az autóba. A következő pillanatban ajtónyitásra ébredtem meg. Kíváncsian nyitottam ki a szemem. És kit láttam? Robit. Ő látogatott meg.
- Szia! - köszönt, és az éjjeliszekrényhez lépett.
- Helló. - suttogtam, mert a beszéd nem ment olyan jól.
-Jól összetörted magad, de sitty-sutty összeszeded magad. Tuti. És... hoztam neked valamit. Mivel nem tudom, hogy ehetsz-e vagy infúzión vagy, ezért csipegetni való helyett inkább behoztam neked az MP3 lejátszódat, a plüsseidet, egy képet az otthoni éjjeliszekrényedről, és ezt a játék motort kapod tőlem ajándékba. Ezzel nem tudsz magadban ilyen nagy kárt tenni.
Mosolyogtam, jól esett a gesztus, hogy Robi kirámolta a fél szobámat, csakhogy jobb legyen a kórházban.
- Nem tudok sokat maradni, mert rohannom kell dolgozni. Csak beugrottam hozzád. És egy jó tanács: legközelebb használj bukósisakot! Mert ha nem, kiszurkálom a motorod kerekeit! Kevesebb bajod lenne, ha viseltél volna bukósisakot. De nem piszkállak. Inkább légy jó! És gyógyulj meg! -azzal ránézett az órájára, majd rám.
Igyekeztem elmosolyodni. Elizgatta a hozott holmikat, mindent helyre rakott.
- Mennem kell. -szólalt meg. -Gyógyulj meg!
Sietős léptekkel az ajtóhoz ment, integetett majd eltűnt.
Én halovány mosollyal néztem utána.