Szerző/beküldő: BURGONYA

1

Miután Thakatéri felmutatta a serlegbe csapott ondómat, mindenki eksztázisba esett. A nők hisztérikusan kivetkőztek magukból, kibontották melleiket, és a hozzájuk legközelebb álló férfiak szájába adták. Volt nő, aki térdre rogyott, és vadul szopni kezdett, mindegy kit. A fekete nap komoran ragyogta be az Istenek Városát, és az időkön átívelő egyetemes szexualitás átvette a hatalmat a Descartes-i józanság felett.

Amikor azonban a meztelen, szűz leányok is simogatni kezdték puncijukat, mély, kegyetlen hang dördült:
- AZATHOTH DUR YUGGOTH! CERUBIS SAR TIAMAT! EN MARDUK!
Hirtelen teljes kuss lett. A nők abba hagyták a maszturbálást és a szopást, a férfiak kihúzták a farkukat a nők és más férfiak seggéből. Mindenki a hang forrása felé fordult. Magam is ezt cselekedtem: és egy megtermett, szakállas férfit vettem észre a templom legtetején. Azonnal tudtam, hogy ő Nabu-ur Bera, a király.
- Bab-Ili fiai és lányai – mennydörögte Nabu-ur Bera a Közös Nyelven. – ezennel megnyitom az Újévi ünnepségeket.
Egyetértő, lelkes morajlás a tömegből.
- A mai ünnepség kicsit más, mint a megszokott – folytatta a király. – A szóma elfogyasztása után először is, mint rendesen, ifjaink felszántják és bevetik ifjú leányaink, kik utódokat nemzenek majd hatalmas és büszke hadseregünknek.
Újabb lelkes hangzavar a nép közt.
- De ezután – valami egészen más következik. Közhírré teszem, hogy megtaláltuk az Ezergidás Kecske dédunokáját. Itt van köztünk Szín fia! Azért jött, hogy megtermékenyítse Thakatérit, a Loncok hercegnőjét. S ha sikerül, ő majd megszüli a Világok Királyát, s Babilon nagysága ragyogni fog mindörökké!

Újabb őrjöngés a tömegben, de ezt ezúttal valahogy kényszeredettnek éreztem. Az is feltűnt, hogy Nabu-ur Bera Nem említette Yogsothoth nevét. Biztosan megijesztené vele az embereket. Arra gondoltam, ki is lehet ő, akit a szellem a budiban a Téren Túli Féreg leszármazottjának nevezett. Valahonnét rémlett a neve, mintha valami Lovecraft nevű fazon irogatott volna róla. De rég olvastam! Pontosabban csak 2000 év múlva fogom. Hogy is van ez?
Megfájdult a fejem. Az a helyzet hogy a gondolkodás, akárcsak az írás, soha nem volt az erősségem.
Nabu-ur Bera ellentmondást nem tűrő hangja térített magamhoz révületemből.
- El- Szín! Jöjj fel hozzám.
És én mentem. 3245 lépcsőt kellett megmásznom, mire felértem az Észagila tetejére. A király ott legnagyobb meglepetésemre letérdelt előttem, igaz, csak egy pillanatra, mert már állt is föl. A vállamra tette a kezét, és lemutatott a városra.
- Nézd hát. Ez a szokás az oroszlán és a kígyók városában, ez a szokás Babilonban.


2

Lenéztem és a szinte a lélegzetem is elállt. A tömeg odalenn szétnyílt, és katonás sorokban körülbelül 200 ifjú vonult fel az Észagila lépcsőin. Felsorakoztak a templom körbefutó teraszain, ahol a szűz leányok feküdtek. Félmeztelenek voltak, övükön egy-egy kard lógott. A lányok széttárták combjaikat, és mindegyikük izgatni kezdte önnön csiklócskáját, hogy előkészítse a vagináját az aktusra. A fiúk elővették a farkukat, és felpillantottak a királyra, és úgy éreztem, rám is.
- El-Szín – mondta Nabu-ur Bera. – Add ki te a parancsot.
- Miféle parancsot? – kérdeztem, de egyszeriben ősi erő és tudás járta át a sejtjeim legmélyét. Felszegeztem tekintetem Deggial könyörtelen, éjkeretű napjára és Sorath tündöklő egére, és felkiáltottam:
- EL-A’AWER. YA-I ZATI! TERMINIS!
Szavaimnak elképesztő hatása volt. A fiúk farka kővé merevedett, a leányok pedig szétcsapták karjaikat. A legények a széttárt, vulvanedvtől és ragacsos napfénytől síkos combok közé vetették magukat. Feldübörögtek a dobok, és valami elementáris, ősi ritmust kezdtek diktálni. Szememmel Thakatérit kerestem, de nem találtam.

A fiúk előbb a puncikat kezdték nyalni, mindegyikük, egyszerre. Olyan érzésem támadt, mintha csak egy hadgyakorlaton lennék, olyannyira összehangoltan történt minden. Azután, miután a szűzlányok méhéig az út megfelelően elő lett készítve, a legények a pinákhoz illesztették duzzadt makkjukat, és egy letaglózó dobpörgetés után benyomták magukat tövig.
Száz és száz sikoly és nyögés süvített végig a városon. A fiúk lendületesen kefélni kezdték a törékeny lányokat, aki arcán hol fájdalom, hol gyönyör vonaglott. A tömeg éljenzett, aztán mindenki nekilátott hogy ledobálja a ruháját, ha esetleg volt még rajta. Éreztem, a történelem legnagyobb tömeges baszásának vagyok szemtanúja. Ennek megfelelően a slakkom is kezdett újból megduzzadni.

A lehető legjobb pillanatban. Megpillantottam ugyanis Thakatérit, amint araszol fel a lépcsőkön, egy bazi nagy kossal a nyakában. Nem értettem, hogy a rákba bírja el – az a dög nyomhatott vagy 300 kilót. Azt azonban egyből észrevételeztem, hogy a lány nincsen túlöltözve. Mindössze egy ágyékkötő volt rajta, egy színarany bokalánc és egy nyakbavaló, amely valamilyen szimbólumot formált.
- Készen állsz? – kérdezte Nabu-ur Bera a lánytól, miután Thakatéri felért, és ledobta az állatot a király lába elé, ami hatalmas puffanással ért földet.
- Készen – mondta a lány és odajött hozzám. – El-Szín, ugye te is rendben vagy?
- Nem látod? – mutattam ágaskodó fütyülőmre. A lány csak elmosolyodott, aztán földre bukott és a már jól ismert módon oboázni kezdett.

Odalenn a tömeg egyetlen meztelen, izzadt, ondó,- és punciszagú masszává olvadt össze. Láttam egy kb. 60 éves férfit amint egy fiatal nő nyúszkójába mártogatja megereszkedett falloszát. Konkrétan láttam, hogyan cuppog ráncos fallosza a szűk lyukban, bár az események több száz méterre voltak tőlem. De ha az ember faszát Yogsothoth ükunokája cidázza, éles szemű lesz mint a szirtisas.
- ITT AZ IDŐ! – üvöltött fel mellettem Nabu-ur Bera, és megragadott egy hatalmas kardot. Láttam, a pengéje nem vasból van. Az oskolából mintha rémlett volna valami ezzel kapcsolatban. Hát persze, ekkor még senki nem ismerte a vasat, csak az asszírok.

A kard mindenesetre élesnek tűnt, és a király ügyesen is forgatta. Magasba emelte, és belevágta a döglött kosba. Nedves cuppanás hallatszott, és hangos recsegés, amikor Nabu-ur Bera megforgatta a pengét az állat mellkasában, szétszaggatva a véredényeket.
- MARDUK IBLIS-DURBATIM! – hörögte a király, olyan hangon, mint Shagrath, aki annak a Dimmu akármi nevű metálbandának az énekese. Azzal kitépte a kos szívét, és beleharapott. Tiszta vér lett a pofája tőle. Hallottam ahogy foga alatt pattognak az inak. Thakatéri közben abbahagyta a szopást és négykézláb vetette magát előttem.
- Gyere. Rakd be nekem, El-Szín!
- IGEN! – kiáltotta Nabu-ur Bera, majd levágta a kos fejét, és ráhúzta megdöbbentően hatalmas farkára. Közben vadul hörgött, patakzott a nyála, és fennakadt a szeme az elragadtatástól.
- Eljött a nap! Deggial tűzszívű népe áldozatot hoz néked, Hatalmas úr. L’ mur-Kathulos, fogadd el a vért! Hastur, fald fel a tisztátlan húst! MARDUK! Parancsodra újrateremtjük a világot! A teknősbéka új anyát okád a semmiségből… és most…
A király egy mozdulattal kihúzta irdatlan faszát a kos koponyájából, a következővel pedig lemetszette tőből. Térdei megroggyantak, embertelen üvöltésén át is kivehetők voltak szavai:
- YOGSOTHOTH! Téged szólítalak, Millió Kiválasztottnak Atyja!


3

Ami ezután következett, végképp váratlanul ért. Odalenn a templom teraszain az ifjak kihúzták ondótól csöpögő farkukat a szétkefélt lányokból, és a kardjuk után nyúltak. Megragadták mind, és a pengét a duzzadt pinájú nőstények mellkasának szegezték. Azok nem menekültek el sikoltozva, megadóan várták sorsuk beteljesülését. A tömeg is elcsendesedett, térdrerogyva bámultak az égre.
- Mi a fenére készülnek ezek? – kérdeztem Thakatérit. Farkam már-már kókadni kezdtem. A királyra néztem, aki épp a kos szarvát gyömöszölte be levágott pénisze helyére, és arcán patakzottak a könnyek a kíntól.
- Ha megtermékenyítesz, e lányokat fel kell áldoznunk Marduknak. Csak így lehetséges az Atya eljövetele, a tiszta, új faj megteremtése. Hanem most már vágd be a lompost, ne tökölj – felelte Thakatéri, és szélesre húzta kívánatos, lucskos nagyajkait.

Megmarkoltam a farkam, és becéloztam a lány hüvelyét. Ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy megtegyem. Úgy tűnt azonban, e késztetés nem is a libidómból fakad. Kívülről fakadt, és én úgy éreztem, valami hatalmas, láthatatlan kéz markolja meg a farkam, és szinte húzza, húzza a tátongó pina bejáratához.
- Nem – üvöltöttem akkor, és valahogy sikerült kitépnem magam a láthatatlan szorításból. Felkaptam Nabu-ur Bera földre ejtett karját, és fenyegetően magam elé szegeztem. – Yogsothoth gonosz! És elakarja pusztítani a világot! És…
- El-Szín - fordult felém nyájas hangon Thakatéri, és intett kezével valakiknek, akiket az oltár takarásában nem láthattam. – Drágám. Semmi értelme. Megdugsz és kész.
Láttam ugyanakkor, hogy a lány kezd megváltozni. Bőre ráncos lett, tekintete sárga és ősöreg. Orrából pedig ismét füst csapott ki, ahogyan előző este is.
- Nem! Nem, mert Yoggsoth nem akar jót! Nem értitek? – üvöltöttem le a mozdulatlan, hipnotizált tömegnek. – Ő vén! És csúnya! És elégtételt akar venni rajtatok, mert biztos egy nő se hagyta soha, hogy rendesen beakasszon neki és…
És akkor megláttam, kik közelednek felém.

A papok voltak, akik felraktak a hintóra. De most nem viseltek csuklyát. Megfagyott a vérem látványuktól. Bőrük fehér volt, mint a fagyott gólyafos, és pikkelyes, rothadó. Nem volt szemük, csupán orruk szaglászott vadul. Látszott rajtuk, hogy szokatlan számukra a napfény. Biztosra vettem, ezek a torzult lények az Észagila mélyén tengették napjaikat, ki tudja hány éven keresztül, szemtől szembe Marduk, vagy talán még nála is borzalmasabb istenek tekintetével.
- Nincs esélyed – mondta lágyan Thakatéri, és visszaváltozott vonzó, gyönyörű nővé. – Gyere. Csak annyi kell, hogy belémvered, és már mehetsz is, amerre látsz. Tudod mit? Kapsz egymilliárd évet az örökkévalóságból. Persze nem itt… egy… egy más helyen.
- Kösz, nem kellenek a ti „más” helyeitek. Megteszem, de utána ölj meg.
És akkor eszembe jutottak Oppenheimer szavai: „Én lettem a világok elpusztítója”. Látják, azért belém is szorult némi műveltség. Na, nem mintha jelen helyzetben sokra mentem volna vele.

Farkam ismét megkeményítette a láthatatlan erő, és én sóhajtva odaillesztettem Thakatéri éhesen lüktető puncijához. A papok szem nélküli arcán gonosz elégedettség tükröződött.
A fiúk odalenn új fogást kerestek kardjukon, s a pengét a lányok szívéhez illesztették.
A tömeg halott, fekete nyelveken imákat mormoltak, szemüket az égre szegezve.
Benyomtam a farkam Thakatéribe, akkor felsikoltott az beteljesülés ígéretétől. Aztán én is az égre pillantottam. Iszonyú látvány fogadott. Túlvilági színekben táncolt a horizont, és láttam, valami iszonyú, alaktalan feketeség készül áttörni rajta. Ereimben megfagyott a vér, és éreztem, a világ halála az, ami közeledik.

De ebben a pillanatban láttam, zavar támad odalenn a tömegben. Az emberek felugráltak, és kiáltozni kezdtek össze-vissza. A fiúk is elkapták kardjuk élét a lányok szíve felől, és ők is, ahogyan akkorra a nép, egy irányba fordultak.
Arra, ahol az Istár-kapu állt.
És akkor felharsant egy kiáltás:
AZ ASSZÍROK! VISSZATÉRTEK AZ ASSZÍROK!