cumplay története
Egy rövid történet a tini szexualitásról, és vágyakról... Életem első, egészen jól sikerült szexuális élménye. 100%-ban valódi!
Néhányat húzott rajta és elmentem. Mindeddig álltunk és közben csókolóztunk. Felemelte a gecis kezét, és a szemem láttára lenyalta róla az anyagot. Egy adagot lenyelt belőle és utána megint megcsókolt. Hát gondolom nem is kell mondanom, hogy ezután a farkam ismét égnek állt. Elkezdte szopni a farkam, amitől ismét majdnem elélveztem, de még sikerült szólnom időben, hogy hagyja abba. Ezután eljátszadoztam egy kicsit a meredező bimbókkal. Már ettől is nyögdécselt az aranyom. Pár másodperc múlva rátértem a lényegre. Lassan lehúztam a bugyiját; láttam, ahogy a bugyi és a puncija között nyúlik az átlátszó kéjnedv. Belekóstoltam a szent nektárba, és egy világ értékelődött át bennem. Nem bírtam sokáig, alaposan megmostam a csapnál a faszomat, és még pisiltem is egyet, hogy a húgycsőben maradt spermiumok távozzanak. Azt mondják, hogy lehetséges, hogy az előváladékban is találhatóak spermiumok, de ezzel már nem foglalkoztunk. Mint már írtam szűz volt a szentem, én is, de egyszerűen minden annyira adta magát, hogy nem kerültünk kìnos helyzetbe. Lassan becsúsztattam neki a dákót, mire ő felnyögött. Volt egy kis vér, de azt lemostuk. Ezután úgy döngettem, hogy kitágult a szűk kis puncija. Néha enyhe remegést éreztem a lány alhasi részénél. Meg is kérdeztem tőle, hogy mi van, de annyira élvezte, hogy alig bírt válaszolni. Egyszer csak azt láttam, hogy a farkam tövén valami geciszerű dolog csordogál le, pedig még nem élveztem el. Kiderült, hogy a csaj pont akkor ovulált, és tudott, hogy ekkor néhány nőnél izgalom hatására ilyen anyagok távoznak a punciból. Ekkor lovaglós pózban voltunk, ő gyorsan leugrott a dákómról és lenyalta a saját nedveit. Én is megkóstoltam, de nem volt különösebben extrém íze, viszont a látvány mennyei volt. Pár perc múlva elértünk a csúcshoz. Én nagy önuralommal kihúztam a farkam a csucsogó pinából, ami láthatóan rosszul esett partneremnek, de gyorsan kárpótoltam egy adag meleg gecivel, amit ez alkalommal a mellein kent szét…
Ezt egészen decemberig minden héten megismételtük. Sajnos utána egyszer sem jöttünk össze.
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.